Aki végigcsinálja, le a kalappal előtte

Ha valaki a cirkusz világában akar dolgozni és külföldre szeretne kijutni, már tízéves korától kemény iskolai évekre kell számítania. Artistaképzőben jártunk.

Négy, 17-18 éves fiatal – három fiú és egy lány – ugródeszkán gyakorol: látványos szaltókat mutatnak be, egymás vállára állva érkeznek. Így fest a produkciójuk:

A mutatvány pillanatok alatt végbemegy és pofonegyszerűnek tűnik, mi legalábbis már-már szájtátva bámuljuk. Mintha csak kisgyerekek lennénk, és cirkuszi akrobaták műsorát néznénk áhítattal. „Gondolnád, hogy egy ilyen produkciót ezerszer, kétezerszer kell begyakorolni, hogy minden mozzanata rögzüljön?” – kérdezi Hajagos László, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese, korábbi lovas akrobata.

Mint a filmeken

A Hungária Cirkuszcsarnokban vagyunk, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. Művésztelepén. Itt állt régen az úgynevezett Hippodrom, a cirkuszi manézs alakú épület, mellette vadállatház és elefántház volt egykor tigrisekkel, oroszlánokkal, leopárdokkal. A tavaly átadott új épületekben most az Artistaképző növendékei próbálnak. A Művésztelepen folyik az iskola gyakorlati képzése, hétfőtől péntekig minden alkalommal fél napot töltenek itt a diákok. Utána a nagyobbak a táncművészeti főiskola gimnáziumában, a kisebbek valamelyik általános iskolában tanulják a közismereti tantárgyakat. A hétköznapi ember számára valószínűleg elképzelhetetlen, hogy a 10-18 éves gyerekek, fiatalok egész napjukat valamilyen iskolában töltik, és így megy ez nyolc éven keresztül. De az artistaképzés már csak ilyen. „Aki végigcsinálja, le a kalappal előtte” – mondja Hajagos László. A gyerekek többsége azonban nem riad vissza ettől. „Ez az ára annak, hogy mi folyamatosan azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Nem is tudom, milyen, ha valaki háromnegyed kettőkor végez az iskolában” – ezt pedig az ugrós produkció egyik tagja, a végzős Horváth Henrik fűzi hozzá.

Reggel közös bemelegítéssel kezdődik a nap a cirkuszcsarnokban, utána a szakórák következnek, aztán többek között akrobatika, tánc, koreográfia és úgynevezett célgimnasztika. Ottjártunkkor kicsit lazább a tempó: éppen egy bemutatkozó film készül az artistanövendékekről, a diákok fesztelenül gyakorolnak mindenfélét a teremben. Alig telik el fél óra a bemelegítés kezdete óta, és a tágas csarnok olyan, mint amikor az ember egy játékfilmet néz, és azt látja, hogy a háttérben egy cirkusz készülődik a fellépésre. Két lány zsonglőrködik, két másik egy karikán függ, néhány srác létrákon egyensúlyoz, mások kézenállnak, a terem közepén pedig a négyfős csoport ugrál a deszkáról.

Meg ilyenek történnek: egy fiú felugrik a gumiasztalra, és lazán felpattan róla a két-három méterrel magasabban lévő erkély peremére, és ugyanazzal a mozdulattal simán leül. Bár mi is aktívan sportolunk – nem is tudnánk elképzelni az életünket nélküle –, mégis eszünkbe jut egy gimnáziumi testnevelésóra, amikor egy gyűrűgyakorlat után egyik osztálytársunk nyakában kötöttünk ki, majd egymásra zuhanva elterültünk a földön – és elszégyelljük magunkat. Ezek a srácok olyan könnyedén és szemmel láthatóan élvezettel csinálják a mutatványokat, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy gumiasztalon szökdécselve valaki szaltókat ugrál, „visszapattan” a falról, meg a legkülönbözőbb akrobatikus elemeket mutatja be. Aztán megtudjuk, hogy a gumiasztalon szaltózgató két fiú októberben közönségdíjat nyert a Wiesbadenben rendezett Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon.

A gyerekkori álmoktól…

Az artistaképző növendékei már az iskolai éveik alatt rendszeresen fellépnek, szerepelnek. A szakosodás 14 éves kortól kezdődik, amikor általában két tantárgyra specializálódnak a diákok, de táncot, mozgásfejlesztést, akrobatikát akkor is tanulnak. „Magas szinten több dolgot megtanulni lehetetlen” – mondja Hajagos László, ezért a tanárok javasolják a szakosodás tárgyait a gyerekeknek. Van, aki például ugrószámokat tanul onnantól fogva, mások trapézgyakorlatokra specializálódnak, egyesekből bohócok lesznek – ugyanis a bohócok is artisták. Ám a szakemberek szerint minden artista szaktárgy közül a bohócra várnak a legnagyobb kihívások. „A bohócnak a legnehezebb, annál nehezebb dolog nincs. Ha nem találja meg a kontaktust a közönséggel, akkor vége” – magyarázza az Artistaképző igazgatóhelyettese. Az igazi bohócok a harmincon felüli artisták, mert ehhez a mesterséghez komolyabb, tapasztaltabb, érettebb személyiség kell.

Számunkra az artisták életét és az egész szakma mibenlétét mindig is valamiféle misztikus homály fedte. Ki megy el artistának? Miket és hogyan tanulnak? Tényleg a vándorcirkuszok artistacsaládjaiból kerülnek ki, és ez apáról fiúra száll? Régen volt ebben valami, hiszen sok híres artistacsalád létezett a magyar cirkusztörténetben. Mi azonban úgy tapasztaltuk, lehetnek prózaibb okai is annak, hogy valaki ezt a szakmát tanulja. Mint sok foglalkozásnál, a gyermekkori élmények meghatározóak lehetnek.

Az ugrócsoport lány tagja, Szegedi Júlia sokat járt cirkuszba, és annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, artista lesz. A gondok ott kezdődtek, amikor a szülei megpróbálták lebeszélni róla. Erre jött a dacos gyermeki ellenállás, hogy „akkor is”, majd azt találta mondani, hogyha mégsem lehet, akkor elszökik hazulról. A szülőket végül egy rokon győzte meg. Megkockáztatjuk, hogy ma talán már a család sem bánja, hogy a 17 éves lány számára a külföldi szerződés kézzelfogható közelségbe került. Horváth Henrik szintén gyerekkorában döntötte el, hogy ha törik, ha szakad, neki artistának kell lennie. Az első impulzust nála is a gyakori cirkuszlátogatások adták, és ahogy mondja, már az idő tájt százszázalékos biztonsággal tudta, hogy belőle artista lesz.

„Ez mind nagyon szép, de hogy bírjátok, hogy éjjel-nappal gyakoroltok, szinte nincs szabadidőtök, és ha vége a szakmai tárgyaknak, egyből mentek a gimnáziumba? Valljuk be, nem így él egy átlagos tizenéves” – vetjük fel az ugrócsoportnak. A választ az a fiú adja meg, aki a produkcióban a „tartópillér”, azaz ő áll alul, és fogja a vállára ugrót. „Mi itt tudunk kibontakozni igazán. A szabadidőnket is erre fordítjuk, és szeretjük, amit csinálunk, nem is tűnik munkának” – Berkes István szavait aztán ezzel egészítik ki a többiek: számukra az iskolai szünetekben sincs megállás, a téli szünetben csak a karácsony néhány napja, a szilveszter és az újév az, amikor nem az artistáskodással foglalkoznak, de a többiben igen, és ugyanez igaz a tavaszi és a nyári szünetre. Hajagos László pedig elmeséli, hogy az iskolai szünetekben sem zár be az intézmény végig – az artisták világa tényleg olyan, hogy állandóan edzeni és készülni kell, a fellépésekről nem is beszélve.

Az emberben felmerül, hogy hány éves korig lehet csinálni mindezt. „Egy akrobata az Artistaképző befejezésétől számítva olyan 15-20 évig aktív, tehát körülbelül 40 éves koráig. A bohócok, zsonglőrök tovább” – kapjuk meg a választ az igazgatóhelyettestől.

… a külföldi szerződésig

Az artistaiskolában általában 8-10 tanuló alkot egy évfolyamot. A képzés nyolcéves: a gyerekek az ötödik évfolyamon kezdenek, és ugyanúgy, mint máshol, érettségivel fejezik be tanulmányaikat. Ez a „sima” artistaképzés. Van még egy plusz kilencedik év, ami felsőfokú artistaművész végzettséget ad, de ez már nem kötelező; leginkább azok választják, akik érettségi után nem kapnak egyből szerződést. Az iskolába három-négyszeres a túljelentkezés. A diákok havonta kapnak osztályzatokat, negyedévente vizsgák vannak, amikor is valamilyen produkciót kell bemutatni. Az érettségizettek legtöbbje külföldre szeretne menni – és ez sikerülni is szokott –, aki itthon marad, két-három cirkusznál, a Művészetek Palotájánál és mozgásszínházaknál helyezkedik el.

A magyar artisták kelendőek külföldön. Megbízhatóak, magas szintű képzést kapnak, és nem túl drágák. És itt merül fel az a bizonyos kérdés: hogyan is tud megélni egy artista. „Ha itthon dolgozik, a keresete csak a létfenntartáshoz elég. Külföldön viszont, ha négy-öt évig folyamatosan dolgozik, tehát tegyük fel, hogy állandón van szerződése, akkor ennyi idő alatt megkeresi egy lakás árát” – mondja Hajagos László.

Nem csoda, hogy az általunk megkérdezett négy fiatal is külföldre vágyik. Vonzza őket az utazás, hogy bejárhatják a világot, és megismerhetik a különböző országok cirkuszait. „Még akkor is, hogyha ez egy zárt világ” – teszi hozzá Takács Róbert, a csoport negyedik tagja. Persze szakmai sikereket is akarnak: közönségdíjakat, annak magas a presztízse. Aki azt kiérdemli, garantáltan ért a szakmájához.

Szerzők: Ambrus Vilmos, Berecz Valter

forrás: hir24.hu