65 éves a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola

A Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola idén ünnepli 65 éves fennállását. Az évforduló alkalmából rendezvénysorozatot szerveznek március 22-től 29-ig. A gálán 12 ország artistaiskoláinak csaknem 100 ifjú növendéke és az iskola legtehetségesebbjei lépnek fel, több napos közös budapesti workshop után.

Magyarországon számtalan iskola van, amely méltán ismert és több évtizedes múltra tekint vissza. Ám bizonyosan kijelenthető, hogy ezek között az egyik legkülönlegesebb a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola, amely hazánkban egyedüliként foglalkozik iskolarendszerű szakképzés formájában artistaművész képzéssel. Tevékenységük – többek között – azért is egyre fontosabb, mert napjainkban a cirkuszművészet nemzetközi és hazai szinten is egyre ismertebb és kedveltebb, valóban a szórakoztatás művészetének fontos képviselője.

cirkusz1_450x330

Most arra készülnek, hogy méltó módon ünnepeljék meg az iskola fennállásának 65. évfordulóját, emlékezve az alapító Baross Imrére és egykori tanáraira, diákjaira, akik munkásságukkal a magyar cirkuszművészet, és így a magyar kultúra jeles képviselői és közvetítői voltak itthon és szerte a világban.

A Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola elődje, az Állami Artistaképző Intézet 1950 decemberében nyitotta meg kapuit, akkor még mint Állami Artistaképző Iskola. Az első évfolyam 1951 januárjában indult. A 15 tehetséges növendékkel és néhány fős lelkes tanári apparátussal működő kis iskola volt a magja a magyar artistaművész képzés központjának, mely az elmúlt évtizedek során számos fiatal artistát bocsátott útjára. Az Artistaképző létrehozásában, majd 1980-ban intézeti rangra emelkedésében komoly érdemei voltak az iskola első igazgatójának, Baross Imrének, aki egészen 1986-ban bekövetkezett haláláig állt az intézet élén. Munkásságának elismeréseképpen a fenntartóváltás alkalmával az iskola névadójának választotta.

cirkusz2_450x330

Az iskola Európa és a világ egyik legrégebben alapított artistaképző intézménye. Fennállásának 65. évfordulóját szeretnék méltó módon, egy nemzetközi ifjúsági cirkuszgála 4 előadásával megünnepelni. A gálán 12 ország artistaiskoláinak csaknem 100 ifjú növendéke és az iskola legtehetségesebbjei lépnek fel, több napos közös budapesti workshop után.

Az előadások az immár nemzeti intézménnyé vált Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., valamint a Fővárosi Nagycirkusz támogatásával március 28-án és 29-én lesznek. A szervezők örülnének, ha ez az ünnepi gála előfutára lenne egy, a reményeink szerint hagyománnyá váló rendezvénynek is, a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál idején megrendezendő nemzetközi ifjúsági gálának, amelyet első ízben 2016-ban szeretnének megrendezni. A fesztivál idején cirkuszi témájú képzőművészeti alkotásokból rendeznek kiállítást a Fővárosi Nagycirkuszban.

Fotó: Csákvári Zsigmond